Az év gazdája 2012-ben

Az AMAKO vállalat a „Falusi óra" televíziós műsorral, illetve a „Agro expert" mezőgazdasági lappal együttesen már negyedik éve vezetik „Ukrajna legjobb gazdája" című rovatát. Ez a hagyomány az idén is folytatódott és a „Falusi óra" egész évben folyamatosan készítette a tudósításokat a legjobb termelők munkájáról szerte Ukrajnában.

Ezeket a tudósításokat bemutatták a televízióban, és 2013-ban szavazásra bocsátották az AMAKO vállalat internetes oldalán, illetve az „Agro expert" újságban is.

Az eredményhirdetés és a győztesek megajándékozásának ünnepsége a „Vetőmag technológiák 2013 kiállításon zajlott a kijevi Expo-Plaza-ban 2013. február 12-14 között.

Maga a kiállítás nagyon érdekes volt, mivel felvonultak a világ összes mezőgazdasági gépgyártói. Képviseltették magukat a németek, amerikaiak, kínaiak, olaszok és orosz vállalatok is. Ottvoltak a beloruszok Gomelből, viszontnem volt jelen a harkivi traktorgyár.

Egy kínai gyártmányú 30 LE INCIMA traktor 10000 dollárbakerült, míg a hasonló teljesítményű olasz Lamborgini – 280000 hrivnyába. Hasonlítsák össze Önök, melyiket tudja megvásárolni egy farmer.

A kiállításon olyan vállalatok is résztvettek, akik nem csak mezőgazdasági technikát vonultattak fel, hanem vetőmagot, műtrágyát, illetve vegyvédelmi szereket is árusítottak. Mindegyik standnál jelen volt egy gépészmérnök, egy agronómus és egy értékesítési szakember. Akad számos olyan termelő, akik bérbe veszik a gépeket. Az ilyen megállapodásokról szóló beszélgetések a standok melletti kis kávézókban zajlottak az eladók és a vásárlók között.

Az idei évben jól járnak a kukorica vetőmagot értékesítők, ugyanis a tavalyi szárazság miatt ennek az ára 50-100%-kal emelkedett fajtától függően.

Pontosan délben az AMAKO stand előtt került sor az ajándékozási ceremóniára. Elsőként Ukrajna legjobb gazdája 2012-ben" oklevelet Katkó László úr, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon (Ungvárijárás) vezetője vehette át. Az oklevelet Vitalij Szkocik úr, az AMAKO elnökvezérigazgatója, illetve Katerina Voronenko, a „Falusióra" műsorvezetője adta át a győztesnek. Kárpátalján a gyermekotthon nem számít nagytermelőnek, de 80 he szántóföldön gazdálkodik, ezért saját erőből el tudja látni az otthonigényeit.

Ezt követően más régiók képviselői léptek a színpadra, minden megyéből 2-3 gazdaságot választottak. Odaadó, becsületes munkájukkal mindannyian kiérdemelték ezt a kitüntetést. A győztesek néhány perces beszéddel lehetőséget kaptak arra, hogy köszönetet mondjanak.

A legnagyobb sajnálatunkra az államhatalmiszervek képviselői nem voltak jelen a kiállításon. Márpedig, bármelyik európai számára egy ilyen rendezvényen való részvétel felér egy reklám hadjárattal. Mint tudjuk, a reklám a legnagyobb mozgatórugója a konkurencia társadalomnak, ahol mások a játékszabályok, ami a mi életünkből hiányzik. Vagyis nálunk nincs konkurencia.

A győztesek kihirdetésének ceremóniája egy esti bankettel zárult az AMAKO vállalat jóvoltából. Az internetes szavazás győztese egy pár pónival lett gazdagabb. Ezek a lovacskák azonban a Nagyberegi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthonba kerülnek. Ez pedig úgy lehetséges, hogy a záró banketten szót kapott Katkó László, a gyermekotthonvezetője, aki el mondta hogyan élnek az otthon lakói. Meghallva a beszédet, a pónik tulajdonosa úgy döntött, hogy nekik ajándékozza a díjat - vagyis a lovakat. Az elszállításukról pedig az AMAKO gondoskodik.

Néha ebben a rohanó világban is történnek csodák,jó szavaknak és jó embereknek köszönhetően. A vetőmag technológiákat bemutató kiállításon kívül más események is zajlottak februárban, a fővárosban, mint például „Az én tejfarmom" elnevezésű kiállítás, amelyen szintén képviseltette magát a félvilág. Megemlíteném még a „Melegházi gazdálkodás 2013" elnevezésű bemutatót, ahol a Terra Dei munkatársai is jelen voltak egy reprezentációval.

Tisztelettel,

Omelcsenko Sándor

Hirdetés
A weboldal a Szülőföld alapítvány támagotásával készült
Információs partnerünk
Hirdetés