A lengyel példa

A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a szovjet típusú mezőgazdasági nagyüzemek virágkorukat élték. Az ipari munkásság ugyan valamivel többet is keresett, mint egy-egy áltagos kolhoztag, ám ne feledjük, hogy szocialista nagyüzembe kényszerített földműves különböző pótjuttatásokkal és természetbeni járandóságokkal egészíthette ki a jövedelmét. Így szerényen meg tudott élni. A viszonylagos jólét azonban nem feledtette el apáink, nagyapáink nemzedékével, hogy a gazdálkodásnak van egy természetes állapota. Ez pedig az, amikor a legfőbb termelési eszköz, a föld magántulajdonban van. És a földműves maga hozza meg döntéseit, s azokért ő viseli a felelősséget. Ezért is emlegették oly sűrűn a háborút megjárt nemzedékek tagjai a lengyel példát: hiába szocialista állam Lengyelország, a föld nagyobb része ott magántulajdonban van. A mai gazdák pedig azért figyelnek a lengyel sorstársakra, mivel a volt szocialista államok közül a varsói vezetés tudta Brüsszeltől a legtöbb agrártámogatást kilobbizni.

- Vajon csupán arról van szó, hogy Lengyelország a maga húsz-harmincmilliós népességével nagyobb erőt képvisel?

 

- Meggyőződésem szerint ezúttal nem erről van szó - kezdi beszélgetésünket Omelcsenko Olekszandr, a Terra Dei Szaktanácsadó Központ vezetője, aki Novák András szaktanácsadóval nemrég tért haza a lengyelországi Rzesowból, a Kárpátaljai vajdaság központjából, ahol a lengyel kollégákkal együtt méltatták az ottani mezőgazdasági szaktanácsadó központ 45 éves fennállását. Éppen a lengyel szaktanácsadó központoknak a minden mezőgazdasági ágazatot átfogó, magas színvonalú tevékenysége alapozhatta meg annak a dokumentumcsomagnak az elkészítését, amelynek alapján a lengyel politikusok Brüsszelben bebizonyították, hogy nekik a normális működésükhöz ennyi pénzre van szükségük.

- Mit tud egy ilyen központ?

- Mindegyik megyében – ezek nagyjából hasonló nagyságúak, mint a mi Kárpátaljánk – háromszázhúsz-háromszázötven mezőgazdasági szaktanácsadó segíti a gazdák mindennapi munkáját. A tanácsadó szolgálatnak természetesen vannak járási kirendeltségei is, de ismétlem, itt nem bürokraták, statisztikai kimutatásokat készítő állami hivatalnokok dolgoznak, hanem szakemberek. Olyan szakemberek, akik a helyi adottságokat nagyon jól ismerik. A lényeg: az egymillió kétszázezer lengyel gazda közül bárki, bármikor számíthat egy jól működő szakmai szervezet segítségére. S ez nem csupán abban merül ki, hogy ha a gazda valamilyen rendellenességet észlel a vetésben vagy az állatállományban, akkor kihívja az agronómust, a növényvédelmi szakembert vagy az állatorvost. A szaktanácsadó központok ugyanúgy segítenek az üzleti tervek elkészítésében, megalapozásában, a piacelemzésben, mint a rendszeres továbbképzés megszervezésében. Ahol mi voltunk, ott is egy modern oktatóközpont működött. Saját szálláshellyel, étkezdével, tangazdasággal, laboratóriummal. A lengyelek az oktatást nagyon komolyan veszik, mert kiszámolták, minden, a szaktanácsadói hálózat fenntartására költött pénz többszörösen megtérül. Ezért alacsony arrafelé a munkanélküliség. Ami számomra a legszimpatikusabb: a lengyelek, legyen szó faluhelyen élő orvosról, tanítóról, kereskedőről – nem a bankban tartják a pénzüket, hanem megtakarításaikból földet vásárolnak. Mert ott tudja mindenki: ha csak ugaroltatja az általa birtokolt területet, tehát nem termel rajta semmit, csak karbantartja, föld alapú támogatásként akkor is többet kap, mintha a bankban fialtatná a pénzét.

- Az ugaroltatás gondolom a legvégső eset.

- Természetesen, hisz annak is megvannak a pontos szabályai. Ám arrafelé, ahol jártunk, mostanság inkább erdőt telepítenek. De hogyan? A tulajdonos a szaktanácsadó központ megfelelő részlegének munkatársaival kidolgoztatja a telepítési tervet, és pontosan tisztázza, hogy milyen központi támogatásra számíthat. Ez után az erre szakosodott brigáddal elvégezteti az erdőtelepítést, és szerződést köt az ültetvény további gondozására. Minden úgy van kiszámítva, hogy az újdonsült erdőtulajdonos jól járjon.

- No és aki munkanélkülivé vált?

- Ottani látogatásunkkor hallottunk egy jellemző esetet. Az egyik településen szinte egyszerre három fiatalember is munkanélkülivé vált. A mezőgazdasági szaktanácsadó központban elmagyarázták nekik, hogy mostanság az egyik legkifizetődőbb dolog nyulakat tenyészteni, s tudniuk kell azt is, hogy most indul egy tanfolyam náluk, épp ebben a témakörben. A lényeg, a kurzus sikeres elvégzése után mind a három fiatalember vissza nem térítendő támogatásra pályázhatott, amelynek segítségével beindították a nyúltenyésztő telepet. Megtudtuk, hogy a megfelelő szakmai képzés után ebben a régióban igen sokan fognak méhészkedésbe. Figyelemre méltó volt az is, hogy a szaktanácsadó központ évfordulójával kapcsolatos ünnepsége igen sok fiatalt, köztük jó néhány tizennégy-tizenöt éves legényt – ők galamb- és nyúltenyésztéssel foglalkoznak - maga a mezőgazdasági miniszter tüntetett ki és ajándékozott meg. S ha már a miniszter, Stanislaw Kalemba szóba került. A gazdákkal közösen elköltött munkaebéden számos kérdést intéztek hozzá. Tanulságos volt megtudni, hogy mi foglalkoztatja az ottani termelőket leginkább. Kiderült, hogy többen nehezményezték, hogy néhány helyen a közútkezelő egy későbbi időpontra tette át a farmhoz vezető bekötőút javítását. Mások azt firtatták, hogy az antibiotikumokkal kezelt, levágásra ítélt haszonállatokat nem lehetne legalább a kutya- vagy a macskaeledelt gyártó cégeknek leadni? A miniszteri válasz így hangzott: semmi körülmények között sem. Ám a beteg állat termelésből való kiesése miatt a gazdának nem kell aggódnia: a biztosító által kifizetett kártérítési összegből futja növendékállatok vásárlására...

Kovács Elemér

Kpsz: Kelemba miniszter és helyi vezetők társaságában

Hirdetés
A weboldal a Szülőföld alapítvány támagotásával készült
Információs partnerünk
Hirdetés